Badacsonytomaj őstörténete - Az ezer éves település PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Kalmár László   

forrás: badacsonytomaj.hu

 

Badacsonytomaj 1997-ben ünnepelte dokumentumokban rögzített létezésének 1000. évfordulóját.
Az alábbiakban a falu helytörténésze ír a névadóról, a Tomaj nemzetségről.

TOMAJ Településünk névadója a Tomaj nemzetség Tanuzaba besenyő vezértől származtatja magát, aki még Taksony fejedelem korában költözött hazánk területére. Mivel Heves megyében az Árpád-házi rokonság között kapott szállásbirtokot, valószínüleg Taksony besenyő sógorságához tartozott.
 

Tanuzaba fia Urkund volt, és Urkundnak a fia volt Tomaj, az István kori ős, akiről a nemzetség nevezi magát.
Amikor 997-ben István került a törzsszövetség élére, a hatalmukat féltő és a régi hithez ragaszkodó főurak egy része szembefordult vele és kirobbant Somogyban a Koppány-féle lázadás.
Az ennek leverésére indult királyi sereg zömét a könnyűlovas magyarok adták. A harcokban résztvevő kabar hadakat István kabar sógora vezette, a besenyők élén pedig a besenyő rokon Tomaj állt, aki aztán szolgálataiért a Balaton északi partján adományba kapta  a mai Badacsonytomaj, Lesencetomaj és Cserszegtomaj területét.
Az 1550 körül élt ferences Laskai Osvát magyar nyelvű Szent István oficiumában, nem tudni milyen forrás alapján azt állítja, hogy a somogyiak mellett zalaiak is harcoltak Koppány seregében. Ha ez igaz, akkor csak Bulcsú utódairól, a Vérbulcsú nembéliekről lehet szó, akiknek aztán maradék szállásai köré István Tomaj vezért ültette, szemmel tartandó a megbizhatatlanná vált Vérbulcsúkat.
Így kerülhetett a Vérbulcsú-Lád nemzetség szomszédságába Tomaj vezér Badacsonyban is, ahol a hegy déli oldalát a Vérbulcsúk birtokolták a honfoglalás óta.

 
< Előző   Következő >

www.SurfoMania.hu © 2007. Webdesign, webhoszting és Joomla! tárhely