MEGTARTOTTUK AZ ÖBÖLÁTCSÚSZÁST, A STRANDKARNEVÁLT ÉS VOLTAK, AKIK ODA-VISSZA MEGTETTÉK A TELJES TÁVOT IS
Az MTI vasárnap este így számolt be az eseményekről:
A balatoni vízirendészet által "életveszélyesnek" minősített BalatonátCsúszás programja körül keltett médiahisztéria és a havas utak okozta rossz közlekedési viszonyok következtében a vártnál jóval kevesebben vettek részt a kétnapos, strandkarnevállal is egybekötött rendezvényen - tájékoztatta Kardos Gábor, az ötletgazda és főszervező a sajtót vasárnap.
Az eredetileg Badacsony-Fonyód között tervezett I. BalatonátCsúszás helyett csak a badacsonyörsi öblön, kettesben keltek át a szervezők, miközben a rendezvény támogatóiból egy tucatnyian megtették az eredetileg tervezett útvonalat.
Szombaton közel száz, vasárnap 40-50 fő gyűlt össze a nyári hangulatot idéző strandeszközökkel megrendezett strandkarneválon. A havazás és a nagy médianyomás hatására módosult a jégtúra eredeti útvonala. A főszervezők végül nem vállalva a tömegrendezvényt, ketten keltek át az egy kilométer széles badacsonyörsi öblön.
A BalatonátCsúszás egyik támogatójának számító Szeremley Huba azonban barátaival szombaton átkelt a szigligeti öblön, majd vasárnap megtette a Badacsonytomaj és Fonyód közötti utat is a tó jegén. A 7 kilométeresre becsült távot 1 óra 47 perc alatt tették meg egy jégszörfös és két sífutó kíséretében, majd a 12 fős csapatból tízen a jégen tértek vissza a kiindulás helyszínére - mondta a sajtónak Kardos Gábor.
A főszervező álláspontja szerint sok tanulsága van az I. BalatonátCsúszás próbájának. Az egyik, hogy óriási lehetőségeket rejt magában a téli Balaton. A jeges sportok és kirándulások paradicsomává válhatna, amivel nem élünk kellően. Ausztriában számos síbaleset történik, mégse mondja senki, hogy életveszélyes síelni menni a hegyek közé.
A másik nagy tanulság, hogy egy ilyen, tömegméretűvé duzzadó rendezvényt előbb el kell kezdeni szervezni, beleértve a biztonsági elemeket is.
Kardos Gábor szerint valamikor a nyári Balaton-átúszásról is azt tartották, hogy életveszélyes ötlet. A BalatonátCsúszás esetében is meg lehet szervezni egy biztonsági folyosót a jégen, ahol tömegek is átkelhetnek - mondta, hangsúlyozva: jövőre ennek szellemében szervezik meg a BalatonátCsúszást hagyományteremtési céllal, a vízirendészettel való lehető legjobb együttműködés mellett.
(Nota bene: az épp ma megjelent KSH adatok szerint tavaly 8-10%-kal esett vissza a balatoni turizmus, ami aligha véletlen, ha nyáron az Adriára küldünk mindenkit, mert "nincs víz a Balatonban" stb., télen pedig "életveszélyesnek" minősítjük a tó jegét, hogy inkább külföldre menjenek a téli sportok kedvelői. Ami életveszélyes, az inkább ez a hozzáállás. Reméljük, kezdeményezésünk segít túllépni ezen és jövőre már több szó esik arról, hogyan tettük a lehető legbiztonságosabbá a téli sportok gyakorlását a tavon.)
2010. február 8. 16:30
Közlemény: I. BalatonátCsúszás
Sikeres volt a szombati program és VASÁRNAP FOLYTATJUK!
Ahogyan meghirdettük, ma forralt borral, meleg teával és a tervezett strandkarnevállal vártuk a BalatonátCsúszásra érkezőket a badacsonylábdihegyi strandon. A rendkívüli havazás miatt az autózás jóval nehezebbnek és veszélyesebbnek bizonyult a jégen sétálásnál. Ennek ellenére mintegy százan jelentek meg rendezvényünkön a nap folyamán.
A HEGYMÁSZÓK MÉRÉSEI ALAPJÁN A JÉG BEFELÉ VASTAGABB ÉS BIZTONSÁGOSABB A PARTI RÉSZEKNÉL, AMI MUTATJA, HOGY A MÉDIAHISZTÉRIA TÉVES FELTEVÉSEKRE ÉPÜLT.
Először a hegymászók értek Badacsonyba, ők azonnal nekivágtak és három órán belül már vissza is értek Fonyódról. Több helyen megmérték a jég vastagságát és a tó belseje felé mindenütt vastagabbnak találták, mint a partközeli részeken (általában itt is 10 cm-hez közeli értékeket találtak), a partoknál töredezettebb is a jég, több rianást láttak, mint a belső részeken, ahol homogénebb a jég és a tegnapi meleg jelei sem mutatkoztak beljebb a havon. Mindent egybevetve méréseik és tapasztalataik alapján a partközeli részeken veszélyesebb a jég mint a tó belseje felé, de sehol sem tűnt életveszélyesnek. Tehát a tapasztalati tények alaposan rácáfoltak a médiában megjelent félelemkeltő híresztelésekre, mivel a strandokon kijelölt jégpályákon is veszélyesebbnek mondhatnánk a jeget, mint a BalatonátCsúszás tervezett útvonalán. Igaz, a médiában olyanok riogattak életveszéllyel, akik nem járták be a BalatonátCsúszás tervezett útvonalát, és nem mérték meg a jég vastagságát a tó belsejénél, különben tudniuk kellett volna, hogy valótlant állítanak. Kérdés: kinek hiszünk, aki ért a jéghez és tapasztalatból beszél, vagy aki csak feltételezések alapján nyilatkozik a médiában.
Mai strandkarneválunkra jégszörfösök és kite-osok is jöttek az ország minden tájáról, de nekik kevés volt a szél és túl sok a hó. Jó alkalom volt e sportágak művelőinek a találkozásra. A Balatonakaliban ma kezdődött DN világbajnokság ellenére jégvitorlások is jelezték, hogy útban vannak, de aztán Zánka előtt vissza kellett fordulniuk.
A szervezők ugyanakkor a havazás miatt a meghirdetett BalatonátCsúszást holnapra halasztották. Ha az idő engedi (lásd: időjárás előrejelzés), vasárnap egy óra körül a badacsonytomaji strandon tartjuk meg az öbölátcsúszást, az Badacsonyörsi-öbölnél.
2010.február 6. 22:30
Közlemény: I. BalatonátCsúszás
Megtartjuk a rendezvényt, mint civil demonstációt a félelemkeltés ellen. Előre láthatólag ezúttal csak a szervezők vállalják az öbölátcsúszást, viszont a tervezett jó hangulatú rendezvényen, mint strandkarneválon mindenkit szeretettel, jó forraltborral és teával várunk. Régi farsangi hagyomány elűzni a tél félelmeit és erre úgy látszik ma nagyobb szükség van mint valaha. Ezért kérjük, lehetőleg mindenki hozzon nyári strandfelszerelést, felfújható karúszót, krokodilt, matracot ilyesmit, hogy ezzel is tréfásan-karneváli hangulatban demonstráljuk: télen is él a Balaton, nemcsak nyáron és élni jobb, mint félni. (A nyári fürdőzésnek is vannak veszélyei, csak azt már megszoktuk.) A tömeges átcsúszás esetleges idei elmaradásáért vagy elhalasztásáért a felelősség elsősorban azokat terheli, akik teljesen indokolatlanul rémhírterjesztésbe kezdtek és mielőtt egyáltalán bármilyen útvonalat vagy időpontot bejelentettünk volna, már eleve életveszélyesnek minősítették a kezdeményezést. Fel kell hívnunk a figyelmet arra az ellentmondásra is, hogy a Klub Rádió reggeli adásában tegnap konkrét kérdésemre Tar Mihály, a Vízi mentők Szakszolgálatának szóvivője megerősítette: minden jégen tartott rendezvényt életveszélyesnek minősítenek, az önkormányzatok által kijelölt helyen, strandokon tartottakat is. Ezek után joggal utasíthatjuk vissza, hogy kizárólag a BalatonátCsúszásról terjedt a médiában ez a hír, még mielőtt pontosan tisztázódott volna, hogy egyáltalán miről van szó. Azonban nem is ez a legfontosabb, hanem, hogy csak olyan világban lehet és érdemes élni, ahol nem a félelemkeltés uralkodik mindennel kapcsolatban. A félelem légkörében nemcsak a BalatonátCsúszást, de semmit sem lenne érdemes csinálni. Ezért tartjuk meg strandkarneválként rendezvényünket mint civil demonstrációt. Élni jobb mint félni. Mindenkit szeretettel és jó hangulattal várunk a meghírdetett helyeken és időpontokban, szombaton és vasárnap is!
(2010. február 6. 13:00)
Közlemény: I. BalatonátCsúszás
Szombatra havazás várható, de akkor is nekivágnánk egy rövidített-könnyített szakaszon, Szigliget felé, várhatóan délután, 1-2 körül, a badacsonylábdihegyi strandról (a vasúti megállóval pont szemben, a 71-es úton). Vasárnap jobb idő várható, akkor a badacsonytomaji strandról mennénk át az Örsi-öblön (várhatóan 13 óra körül lesz az Örsi-öböl átCsúszása. (lásd: időjárás előrejelzés)
(2010. február 5. 16:00)
Közlemény: I. BalatonátCsúszás
TRÉFÁS TÉLI-NYÁRI STRAND KARNEVÁL A BalatonátCsúszáson:
Az aggodalmaskodók kedvéért közöljük: gleccsermászásban tapasztalt profi hegymászók fognak előttünk menni a kijelölt (és általunk előre bejárt!) útvonalon. Ők ismerik a legjobban a jégen haladás törvényeit és szakszerűen meg tudják állapítani, merre biztonságosabb. Így eleve el tudjuk kerülni a laikus baleseteket, illetve ők (szükség esetén) a jégről mentésben is gyorsabb és ezáltal hatékonyabb segítséget tudnak nyújtani a túlparton őrszolgálatot ellátó vízimentőknél.
A hegymászóktól nemcsak azt lehet megtanulnunk, hogyan haladhatunk a jégen, hanem azt is, hogy mennyivel célravezetőbb a természet megismerése alapján eljárni, mint félelmeink csapdájába esni vagy öncélúan pánikot kelteni. Nyilván nem az tiszteli a természetet, aki oktalanul retteg tőle, hanem aki törekszik harmóniába kerülni vele. Kiváló alkalom tehát a BalatonátCsúszás, hogy megértsük: hiábavaló próbálkozás uralkodni a természet felett és kontrollálni (vagy duzzogni, ha épp ez nem lehetséges), mert ideje végre megtanulnunk megfelelően élni vele.
A különféle médiareakciók alapján még fontosabbnak tartjuk kiemelni, milyen fontos tiszteletben tartanuk a természet erőit és megtanulni hogyan követhetjük a törvényeit. Az oktalan félelem helyett jobban meg kell ismernünk. Így összegezhetjük röviden a BalatonátCsúszás ökológiai üzenetét.
* Rendezvényünk révén főleg azt szeretnénk, ha minél többen eljönnének és megcsodálnák a téli Balatont. Ezáltal fel szeretnénk hívni a mélyen tisztelt honi közvélemény figyelmét arra, hogy a téli Balaton még különlegesebb, varázslatosabb, vonzóbb és titokzatosabb a nyári tömegturizmus által amortizáltnál. Ezért kérjük, hogy lehetőleg MINDENKI HOZZON MAGÁVAL NYÁRI GUMIMATRACOT, ÚSZÓGUMIT, KARÚSZÓT, SZÖRFÖT VAGY GUMICSÓNAKOT, ILLETVE BÉKATALPAT, STB. hogy az így improvizált tréfás téli-nyári karnevállal is jelezzük a megjelenőknek (nem utolsó sorban a médiának): nemcsak nyáron, de télen is lehet a Balatonra jönni és ez semmivel sem kevésbé érdekes vagy szórakoztató mint nyáron. Sőt. (Ahogyan a jégen átkelni sem veszélyesebb mint pl nyáron túl sokáig napon lenni vagy felhevült testtel a vízbe ugrani.) Amennyiben kedvünkre lesz, a téli-nyári karnevál is hagyományt teremthet a BalatonátCsúszás részeként. Akkor is, ha épp nem lesz jég, mert akkor a vízen átkelve ünnepelhetjük meg ugyanebben az időszakban.
Általában mindenki csak panaszkodik a télre és a farsangi szokások nagy része is arra utal, hogy mielőbb temetni akarjuk a telet. Ahelyett, hogy megtanulnánk örülni neki. Pedig a gyerekeinknek talán már nem is marad szinte semmi a télből, a globális felmelegedés miatt. Addig örüljünk hát neki, amíg van! Ez is a természet csodája, hogy télen befagy a Balaton és száraz lábbal rá lehet menni, át lehet csúszni rajta. Ahelyett, hogy a médiában nagyrészt öncélúan keltett hisztériára hallgatnánk (mintha félni kellene mindentől és nem élni), inkább ünnepeljük együtt a balatoni telet mint a természet csodáját!
(2010. február 5. 8:00)
Közlemény: I. BalatonátCsúszás
Természetesen, amennyiben a jég vastagsága és a szél erőssége nem lesz megfelelő jégszörffel vagy jégvitorlással való átkeléshez, akkor a rendezvény csak korlátozott útvonalon (Szigligeti-öböl, Badacsonyörsi-öböl) kerül megrendezésre. Az Egyesület vezetői a személy- és életbiztonságot mindennél fontosabbnak tartják, a hatóságoknak köszönjük, hogy felhívták figyelmünket az esetleges veszélyekre (lásd: A BALATONI VÍZIRENDÉSZETI RENDŐRKAPITÁNYSÁG állásfoglalása).
Sportbaráti üdvözlettel: BSZSE elnökség
(2010. február 4. 23:00)
I. BalatonátCsúszás:
Ezen a hétvégén szeretnénk megrendezni hagyományteremtő céllal az I. BalatonátCsúszást. Jégszörffel vagy jégvitorlással próbálunk átkelni a tó jegén. Az időtől, leginkább a széljárástól függően lehetőleg a Badacsony-Fonyód-Badacsony távot is megtesszük a rév vonalát követve, vagy, ha ez épp nem lehetséges, akkor a Szigligeti-öblön vagy a Badacsonyörsi-öblön kelünk át, a badacsonylábdihegyi szabadstrandról, vagy a badacsonytomaji strandról indulva, ahol egyébként Szeremley Hubának és a badacsonytördemici önkormányzatnak köszönhetően az indulókat és az érkezőket meleg tea, forralt bor és meleg étel várja, no és persze az esemény jellegéből adódó hangulat… Szombatra és vasárnapra is tervezünk átkelést, a széltől és a havazástól függően. Elvben pénteken döntjük el az útvonalat, de a biztonság érdekében legkésőbb szombat reggelig fenn kell tartanunk a módosítás lehetőségét.
A kaposvári Kötél mentőszolgálat (légpárnás mentőcsónakkal) a balatoni vízirendészettel együtt parti őrséget látnak el.
Ettől függetlenül mindenkinek fontos betartani néhány elemi biztonsági szabályt. Ezekről és a legújabb fejleményekről a Badacsonytomaji Szörfklub SE honlapján (www.surfomania.hu) minden szükséges információ elérhető.
Főként a rianások közelében fokozott figyelem szükséges és esetleges vakmerőségéért mindenkinek saját magának kell vállalnia a felelősséget. Viszont ha jövőre ismét lesz a célnak megfelelő jég a Balatonon, újra nekivágunk. Már most érdemes megtervezni és kipróbálni mindenkinek az általa legjobbnak tartott balatonátcsúszó eszközt, hogy jövőre jobb eséllyel indulhasson!